Gajda Péter jelöltjei egy drogpartin a lopásaikkal dicsekszenek – videó

Közpénzek megcsapolásáról, visszaosztásáról és az abból vásárolt külföldi luxusvillákról beszélgetnek fehér por adagolása közben a kispesti szocialisták a Hír TV Informátor című műsorához került felvételeken. A többórányi rögzített beszélgetéseken Gajda Péter kispesti MSZP-s polgármester emberei arról mesélnek, hogyan gazdagodtak meg közpénzek lenyúlásával. A felvételeken több MSZP-s mellett Lackner Csaba szocialista képviselő is hallható, aki azt vallja: ha valaki az önkormányzati politikában nem keres évi száz millió forintot, az hülye.

A legelső felvételen Lackner Csaba, kispesti szocialista képviselő látható, amint egy zacskó fehér port tart a kezében. Az általa „kólának” nevezett szert először szárítással szakszerűen előkészíti, majd egy bankkártyával, úgynevezett “utcákba” rendezi, legalábbis ők így nevezik.

„Ha nem keresel százmilliót, akkor hülye vagy”

A Hír TV birtokába jutott többórányi hangfelvétel idén nyáron készült. Ezeken Lackner Csaba, a kerület MSZP-s polgármesterének, Gajda Péternek a bizalmasa üzletről és politikáról beszélget társaival, ami szerinte egy és ugyanaz. Az átmulatott éjszakán durva korrupciós ügyekről is beszél. 

Vannak olyan emberek, akik a kerületi politikában is azt mondják, hogyha te évente nem keresed meg a százmillió forintot, akkor hülye vagy – mondja a felvételen Lackner, aki a módszert is elmondja: a bevont külső vállalkozókon keresztül kell visszaosztani a pénzt.

Gajda Péter kispesti szocialista polgármester bizalmasai egy titkos felvételen vallják be, hogyan lopják el a közpénztFORRÁS: MTI/SOÓS LAJOS

1,2 milliárd forint hitelt vett fel Kispest feleslegesen, hogy lophassanak belőle

Lackner Kispest 7-es számú választókerületében indul az ellenzéki összefogás jelöltjeként. A politikus jelenleg a várospolitikai és városüzemeltetési bizottság elnöke, és a Közpark Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági elnöke. A felvételen arról is beszél, hogy Gajda Péter kerületében milyen elvek szerint működnek a gazdasági ügyletek.

Lackner elmondta, „tavaly felvettünk 1,2 milliárd forintnyi hitelt, de úgy, hogy nekünk 2017-ről volt majdnem 800 millió forint tartalékunk. Ez mind a Krinyón keresztül ment, senki nem sajnálta tőle.”

A felvételen Krinyóként emlegetett férfi, Kránitz Krisztián, a kerület vagyonkezelőjének a vezetője. Ő is szocialista önkormányzati képviselő, bár idén már nem indították, valószínűleg zűrös ügyei miatt – hangzik el a Hír TV tudósításában. A hanganyagon többször utal rá Lackner Csaba, hogy Kránitznak több százmillió forintos eltitkolt vagyona van. Emlegetnek nagy értékű külföldi ingatlant is. 

Lackner arról is beszélt, hogy „innentől kezdve a Krisztiánnak sajnos… szerintem ki lett herélve”. “Jó, de ő már mondta, hogy már nyugdíjba mehet, megkereste, amit akart, nem? – tette fel a kérdést egy másik férfi. „Tudod, milyen hamar el lehet költeni 200-250 millió forintot? Az, aki hozzászokott egy jóléthez.”

Lackner több mint négyszer annyit keres, mint amennyit bevall

Lackner Csaba is hozzászokhatott a jóléthez – saját elmondása szerint ugyanis több mint négyszer annyi pénzt keres havonta, mint amennyi a valós, bevallott jövedelme. Ahhoz, hogy például én azt a pénzt, amit megkeresek most havonta, ahhoz nekem legalább 8-9 vagy kb. tíz 40-50 négyzetméteres újépítésű ingatlanomnak kellene lenni, hogy a kiadásokból azt a havi bevételt tudjam fedezni. Azért mondjuk egy 8-9-10 lakás azért az nem kevés, akárhogy is nézzük, akár 300-400 millió forintra is rúghat, nem? Ahhoz, hogy te mondjuk egy másfél millió forintot mindenfajta munka nélkül beszedjél” – mondta Lackner Csaba.

Lackner gondolatmenetének végén egy másik bennfentes férfi hozzáteszi: Ezt csinálta a Péter k…a okosan. A férfi Gajda Péter szocialista polgármesterre utal. Lackner és Kránitz is a kerületvezető bizalmasa, együtt járnak síelni, és heti rendszerességgel focizni – emlékeztet a Hír TV. A kispesti szocialisták is közös baloldali jelöltként indulnak a közelgő önkormányzati választáson. Gajda Péter XIX. kerületi polgármester a Karácsony Gergely vezette ellenzéki tömörülés jelöltje.
Forrás – https://www.origo.hu/itthon/20191004-ujabb-leleplezo-felvetel-milliokat-loptak-el-a-szocikkispesten.html

Related Posts

No Comments

Leave a Reply